Főoldal » Írások » Hobbi & Otthon témák » Állatorvost váltottunk

Állatorvost váltottunk


Nemrégiben történt az eset, amelyet szerettem volna megosztani, elsősorban a cicát, de kutyát és más kisállatot tartó gazdikkal is. Kénytelenek voltunk ugyanis a régit leváltani és egy másik állatorvost keresni.
Állatorvost váltottunk

Három cica van jelenleg, a bentiek: a fiú 7 éves, a kislány 4, mindkettő ivartalanított. Egyet pedig „csomagban kaptunk” szegényt a házzal együtt, etetjük őt is. A mi exkandúrunk alapból morgonc, viselkedési gondokkal küzdünk, mióta elköltöztünk, de imád enni, étvágya mindig volt, ha ő morogva otthagyja a kaját és nyálzik, az nyomós ok, irány az állatorvos.

Hosszú évek óta abba a rendelőbe jártunk, szépen bánt velük, jól kezelt és viszonylag olcsón. Most szembesültünk vele, hogy a doktor megkeseredett, tudom idősebb, beteges, műtötték is, ám ahogy bánt a cicákkal, arra nincs indok. Húzta-vonta a dermedt kislányt „ha megharapja egy állat, megcsapja, az ő keze fontos”(?). Itt kezdett nyílni a bicska, kis vöri örökbecicám inkább bújik el, mint harapna. Oltást letudta, rátért a fiúra, az amilyen nagy, olyan félős, végigordítja az autóutat, bepisil… lesett a szájába, kapta a fogót, kihajigálta három fogát, az állat nyikkant, folyt a vére. Diagnózis semmi, se érzéstelenítő, se antibiotikum. Szóltam pár keresetlen szót, közölte: ejh máshol feleslegesen hívnak jó drágán, nem fáj ez, különben rágnia kell, adjak neki szárazat. Tudtam, ide többet nem jövünk.

A macska jól volt, egy ideig. A városkában három állatorvos van, egyikről sok jó véleményt hallottam, a testvéremék öreg cicáját is átvitték az új rendelőbe. Felhívtam, bemutatkozott, melyik napokon van ő, menjünk. A váró nagyobb, bár itt is kiszorul ha sokan vannak a sor vége, de szép tiszta, tálban víz a kutyáknak, táp, szórólapok.

A páromnak ismerős volt a doki, kiderült, az utcánkban laknak (megígértük, hogy ezzel nem élünk vissza, csak vész esetén:)). Elkérte a kiskönyvét, számítógépre vitte az adatait, addig a kedves, fiatal asszisztensnő fogta a macskát az asztalon. Óvatosan vizsgálta, meglepetésünkre magától nyitotta a száját. Injekcióval elbódították, őrizték, nehogy hányjon, mi kinn vártunk. Elmagyarázta, hogy négy fogát vették ki, FORL-os. Sok macskatulajdonos hallott róla, ez autoimmun betegség, a foggyökerek az állkapcsában gyakorlatilag felszívódnak, sejtettem sajnos, már utánaolvasgattam, a másikban esély se volt kérdezni.. A fogkőre ügyelni kell, de ha hajlama van, mindegy mit eszik, lehet adni szupertápot, vitamint (kapnak), nem tudni, mitől indul be a folyamat. Kapott antibiotikumot, gyulladáscsökkentőt, ha gond van, hívjam. Nyűgösen ébredt az altatásból, őriztük, de másnap reggel már falatozott, egyelőre jól van (értsd: ordít a kajáért, és rossz mint az ördög, amikor e sorokat írom, éppen lelöki a bögrém..) Hamarosan visszük a kislányt is, nem lesz mókás, de muszáj.

Összeírtam pár szempontot a talált listák alapján, mire figyeljünk, ha állatorvost váltunk:

- Szakmai háttér, végzettség, ez egyértelmű, ahogy utánanéztem, a Magyar Állatorvosi Kamara tagjaként lehet praxisa és több más feltételnek kell megfelelni, tehát önmagában az állatorvosi diploma nem elég.

- Ajánlások, vélemények a barátoktól, családtagoktól, ha van Facebook oldal vagy weblap, az online értékelések segíthetnek a választásban.

- Elérhetőség, nyitvatartás: Mindkettő kb. 20 perc autóval. Rémálom velük az utazás, akkor vinném más városba, ha komoly beavatkozás kéne, ami itt nincs. A régi helyen naponta volt délután, délelőtt nem; itt van, de váltott doki, előre kell kérdezni. Sürgős esetekben rendelkezésre áll-e. Mi nem tapasztaltuk szerencsére, de mondták, hogy lehet hívni este is.

- Szolgáltatások, felszereltség: A réginél elég fapados módszerrel, de végülis rendben ment minden. Itt sokkal több szolgáltatás van, például az ultrahangos fogászat, komoly műtő van, ahogy benéztünk a másik helységbe.

- Empátia és kommunikáció: Nos, nálunk ezen bukott el az előző orvos. Aki volt ilyen helyzetben, tudja, ott fekszik az állatka, kiszolgáltatott, ez a doki kedvesen beszélt, biztatott, hogy szabad kérdezni. Fontos, hogy el tudja magyarázni a betegséget és a kezelési lehetőségeket.

- Árak és fizetési lehetőségek: Sajnos a mai világban az állatorvos luxus, nagyon drága lehet a kezelés, sok év gazdis tapasztalattal, házipatikával valamit lehet kezelgetni, de ha látjuk, hogy fájdalmaik vannak, vagy jelek: nehéz légzés, mozgásprobléma stb. ami komolyra utal, vinni kell (a cicát főleg, mert sokáig el tudják rejteni ragadozók lévén a fájdalmat). A rendelőkben az a jó, ha kifüggesztve és/vagy a neten van árlista, sok helyen lehet már kártyával is fizetni. Hallottam olyanról, ahol nagy költségnél volt részletfizetés, ez nagyon pozitív dolog, sajnos nem hiszem, hogy sok helyen van rá lehetőség.




Írta: niit, 2024. február 26. 09:35
Fórumozz a témáról: Állatorvost váltottunk fórum (eddig 8 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook